PIRIPRESS

A Széchenyi Körúti Általános Iskola hivatalos lapja. A Redpress utódja. Mi megmondjuk, elfogyasztjuk, beszámolunk és lefotózzuk.

Szerzők

Friss topikok

A szolidaritás nagykövete

2010.11.16. 07:51 piripress

Egy 30 éves vak sportolót bízott meg a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága azzal, hogy a szolidaritás nagyköveteként járja a hazai iskolákat. Ma a Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és AMI vendége lesz.

Orsós Zsolt az egészségügyi problémákkal, illetve a fogyatékkal élőkkel szembeni, eddiginél nagyobb tolerancia érdekében látogatja majd azokat a magyarországi általános és középiskolákat, ahol szívesen fogadják. Korai gyermekkorában elvesztette a látását, a 6. osztálytól kezdve látó iskolába járt, majd a testnevelési egyetemet is elvégezte. 1990. óta versenysportoló, egy csörgőlabda csapat tagja. Társaival az 1999. évi kanadai világkupa-viadalról győztesként tértek haza, majd rá két évre a magyarországi EB-n is az első helyen végeztek. Orsós Zsolt a Magyar Látássérültek Sportszövetségének alelnökeként eddig is szívesen látogatta az iskolákat, amit ezután „szolidaritási nagykövetként” programozottan folytat majd.

Szólj hozzá!

Címkék: sport iskola piros szolnok szolidaritás széchenyi tanulók közösen csörgőlabda

A bejegyzés trackback címe:

https://piripress.blog.hu/api/trackback/id/tr232451684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása