"Tisztelt Sziráki György Úr!
Mivel a konkrét adatok alapján egyértelműen megállapítható a tény, a filmjük rengeteg szavazatot kapott. Abból indultunk ki, hogy valaki (vagy valakik) szándékosan visszaélt az internet adta lehetőségekkel és manipulálta a szavazatokat. Abban szerintem egyetértünk, hogy így ilyen formán az internetes szavazásnak semmi értelme, mert mindig is lesz olyan iskola, vagy személy ami/aki fog olyan scriptet készíteni, ami egy változó IP című szerveren át automatikusan generálja a szavazatokat.
Mi nem azt állítottuk, hogy a film készítője hibázott, hanem valaki segítségével olyan helyzeti előnyhöz jutott a film, ami évek során sem tudnánk behozni. Az természetes, hogy adott iskolát - jelen esetben az Önökét - és a filmet támadás éri, mivel Önöknek kell bizonyítani azt, hogy nem Önök voltak a hunyók. Ha mi kárunkra történik a dolog, illetve mi manipuláltuk volna a szavazatokat, akkor gondolom más film készítői hasonlóan léptek volna fel ellenünk. Csak nehogy a végén még azt a rágalmat kapjuk, hogy mi provokáltuk ki az egész eseményt, azért, hogy nekünk kedvező legyen.
Annak semmi akadályát nem láttam, hogy a filmet ne lehetne közösségi portálokon terjeszteni, ezzel Önök ne is törődjenek, hogyan népszerűsítjük a filmünket. Sőt a leszokasvonal.hu kéri is ezt: "Utána nincs más dolgod, mint megmutatni azt minél több embernek!" Ezt a mai modern világban pedig csak közösségi portálon lehet elérni. Javaslom, Önök is inkább ezzel a lehetőséggel éljenek. Mi ezt a részét felvállaltuk, más tanárokkal együtt. A filmhez Matyesz - 19 órával ezelőtt - 9Mateu - 21 órával ezelőtt - és kadarcsomor - 17 órával ezelőtt - felhasználók is hozzászóltak, nem csak nekünk tűnt fel a "hiba".
Az üzenetet az iskolának szántam, ne vegye személyeskedésnek. Csak felháborítónak tartottam ezt a tényt, hogy amíg mi tisztességes keretek között dolgoztunk és terjesztettük a mozit, addig más filmnek másodpercenként emelkedett a szavazatok száma. És csak az Önök filmje. Ezért én azt javaslom, hogy a szervezők töröljék az internetes szavazás lehetőségét.
Köszönettel,
Farkas Imre Andor"